Az összes üzenet listája         
Főoldal Magyar
       

Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2024. május 25-én Sievernichben

Fölöttünk az égen egy nagy aranyfénygömb lebeg, két kisebb fénygömb kíséretében. Kinyílik a nagy fénygömb, és lejön hozzánk a kegyelmekben gazdag Gyermek Jézus, az Irgalmasság Királya. A Mennyek Királya aranyruhában érkezik hozzánk. Az Irgalmasság Királya sok liliomindával és vörös, kinyílt liliomvirággal díszített aranyköntösben jelenik meg, palástja is hímzett és gazdagon díszített. Mellén a Mennyei Király fehér Ostyát visel az „IHS” iniciáléval. A Mennyek Királya fejét nagy, vörös kövekkel díszített, arany királyi korona ékesíti. Rövid, göndör, sötétbarna haja van. Szép, nagy, kék szempárba tekintek. Bal kezében a Vulgatát, a Szentírást tartja, jobb kezében pedig nagy aranyjogart. Ezután kinyílik a másik két kisebb fénygömb, és ezekből a fénygömbökből két egyszerű angyal lép elő, ragyogó fehérbe öltözve. A Mennyek gyermeki Királya lejön hozzánk, és az angyalok kiterítik ránk palástját. Az Irgalmasság Királya így szól:

„Az Atya és a Fiú – aki Én vagyok – és a Szentlélek nevében. Ámen.

Engedjétek az embereket Hozzám jönni! Engedjétek az embereket Hozzám jönni! Engedjétek az embereket Hozzám jönni!”

Ekkor minden kordont eltávolítanak, és az emberek mostantól mindig közel lehetnek az Irgalmasság Királyának megjelenéséhez, mert a Mennyei Király ezt kívánja. A Mennyek gyermeki Királya folytatja:

„Engedjétek az embereket Hozzám jönni, mert szükségük van közelségemre!”

Ekkor az emberek tele örömmel jönnek Mennyei Királyukhoz.

Az Irgalmasság Királya tovább beszél, és mindannyiunkra néz:

„Én vagyok Jézus Krisztus, az Isten Fia, Uratok és Üdvözítőtök. Gyermekként jövök hozzátok, hogy el tudjatok Engem fogadni. Így fogadjatok Engem! Én vagyok a Katolikus Egyház feje! Ha tévelyegnek is az emberek, Én vagyok a feje. Az Egyházon keresztül ajándékozom a szent szentségeket, amelyekben Én Magam vagyok eleven. Holnap szeretetem egyik főünnepét (a Legszentebb Szentháromság főünnepe) tartjátok. Az Atya szeret titeket, Én végtelenül szeretlek titeket, és a Szentlélek a ti Vigasztalótok. Gondoljátok meg ezt alaposan! Gyakran mondtam nektek: a szorongattatások idején éltek. Visszatérésem előtt ez az utolsó időszak. Az Irgalmasság Királyaként jelenek meg, mielőtt igazságosságban jövök hozzátok; és Egyházam útja, az út, hallgassatok jól ide, Egyházam útja az irgalmasságom útja! Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, az elnyeri az örök életet. Így a megszentelő kegyelemben élhettek, ezt soha ne feledjétek! Minden vétke ellenére, Én vagyok az Egyház feje, és ezért szívetekbe helyezem a Katolikus Katekizmust, mert az Egyház szorongattatásba került. Az Egyház a megmérettetés idejét éli. Ez a szorongattatás idején történik, a visszatérésem előtti utolsó időben. Ezt az időt élitek most, és ez nem új tanítás, ezt a Katolikus Egyház Katekizmusában megtalálhatjátok. Mondom nektek: maradjatok hitatyáitok hittanához hűek, és Én gazdagon meg foglak titeket szeretetemmel ajándékozni! Most bármi is jöjjön, keressetek menedéket Drága Véremben, Legszentebb Szívemben!”

Ekkor az Irgalmasság Királyának mellén az Ostya erősen felragyog, és látom az Ostyában a Mennyei Király Szívét, lánggal és egy kereszttel a tetején. Az Irgalmasság Királyának Szíve izzik az emberek iránti szeretettől. Így szól:

„Ne féljetek! Én átvezetlek titeket ezen az időn.”

Ezután a Mennyek Irgalmas Királya a Szívére emeli jogarát, ami Drága Vérének hintőjévé válik. Így szól:

„Ezzel minden jelenlevőt meghintek és mindazt, aki gondolatban Velem van.”

Ekkor az Irgalmasság Királya megáld minket Drága Vérével:

„Az Atya és a Fiú – aki Én vagyok – és a Szentlélek nevében. Ámen.”

Mindannyiunkat meghint Drága Vérével, ránk tekint, és így szól:

„A szívetekbe nézek, és látom a gondjaitokat.”

Ekkor megnyílik a Vulgata, a Szentírás bal kezében, és látom a bibliai helyet: Máté 12,15-37:

„Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de szigorúan meghagyta nekik, hogy ne fedjék fel kilétét, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott:

»Íme, a szolgám, akit választottam,
a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta.
Ráadom a Lelkemet,
és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek.

Nem vitázik és nem kiált,
senki sem hallja a tereken a hangját.

A megroppant nádszálat nem töri össze,
a pislákoló mécsbelet nem oltja el,
míg győzelemre nem viszi az ítéletet.

Az ő nevében bíznak a nemzetek.«

Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat. Ő meggyógyította, s a néma beszélt és látott. Az egész tömeg csodálkozott és így szólt: »Csak nem ez a Dávid fia?« A farizeusok ennek hallatára azt mondták: »Nem űzheti ez ki az ördögöket, csak az ördögök fejedelme, Belzebub által.« Mivel ismerte gondolataikat, így szólt hozzájuk: »Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház, amely meghasonlik önmagával, fönn nem marad. Ha a sátán kiűzi a sátánt, meghasonlott önmagával; hogyan maradhatna fenn az ő országa? Ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Így ők maguk lesznek a ti bíráitok. De ha én az Isten Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor elérkezett hozzátok Isten országa. Vagy hogyan mehet be valaki az erősnek a házába, hogy elragadja a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőset? Csak úgy tudja kirabolni a házát. Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem gyűjt velem, szétszór. Ezért mondom nektek: Az emberek minden bűne és káromlása bocsánatot nyer, de ha valaki a Lelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Ha valaki az Emberfia ellen mond valamit, az bocsánatot nyer, de ha valaki a Szentlélek ellen szól, az nem nyer bocsánatot sem ezen a világon, sem az eljövendőben. Vagy jó a fa, és a gyümölcsei is jók; vagy rossz a fa, és a gyümölcsei is rosszak. A fát ugyanis a gyümölcséről lehet megismerni. Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok? Hiszen a szív bőségéből szól a száj. A jó ember a jó kincséből jó dolgokat ad elő; a gonosz ember pedig gonosz kincséből gonosz dolgokat ad elő. Mondom nektek: Minden hiábavaló szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján. Mert szavaid alapján mentenek fel, vagy szavaid alapján ítélnek el.«”

Ekkor a Mennyek Királya így szól:

„Bocsássatok meg azoknak, akik gonoszat beszélnek, mert felelniük kell majd Előttem. Hordjátok szeretetemet és kiengesztelődésem erejét szívetekben, mert Én is megbocsátottam mindenkinek! Ismét intelek titeket: Imádkozzatok békéért a világban, hogy a háború ne terjedjen ki! Szeretetet öntök a szívetekbe, hogy ti, akik keresztényeknek mondjátok magatokat, szeressétek egymást, és ezt a szeretetet ajándékozzátok továbbra is az emberek szívébe. A sátán az, aki megosztja a keresztényeket, az egység ellentétét műveli, és gonosz beszédet folytat. Ezért maradjatok meg a szeretetben, ez az Én legbensőbb kívánságom; maradjatok meg szeretetemben! A szentmisében minden nap eljövök hozzátok. Közületek ki jön Hozzám? Amikor a szentmisén megerősítettelek titeket, kimentek a mindennapokba, és becsuktátok a templomajtót, akkor kezdődik számotokra az istentisztelet a mindennapokban. Gondoljátok ezt meg alaposan! Nemcsak a templomban kívánom az Irántam való odaadásotokat, hanem a mindennapokban is! Ezért bánjatok egymással szeretettel és méltósággal, és hagyjatok fel a gonosz beszéddel! Viseljétek szívetekben szeretetem koronáját, viseljétek méltósággal az istengyermekséget! Nézzétek, mily nagyon szeretlek titeket!”

Az Irgalmasság Királya nagyon szeretetteljesen tekint ránk, és kitárja karját, mintha mindannyiunkat át akarna ölelni, teljes szeretetével és odaadásával. A Szíve ezalatt felénk ragyog. Így szól hozzánl:

„Ismét mondom: ne féljetek, nyissátok ki szíveteket, és jöjjetek Hozzám!”

Ezután az Irgalmasság Királya ezt az imát kívánja tőlünk:

„Oh, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik a legjobban rászorulnak irgalmadra! Ámen.”

A Mennyei Király így folytatja:

„Klodvig megerősítette a kereszténységet. Szeretnélek titeket erre emlékeztetni. Nem véletlenül választottam Sievernichet. Gondoljatok erre! Erősítsétek meg ma szeretetemet az emberek szívében! Erősítsétek meg a kereszténységet!”

Az Irgalmasság Királya így búcsúzik: „Isten veled!” és záróáldását adja:

„Az Atya és a Fiú – aki Én vagyok– és a Szentlélek nevében. Ámen.”

M.: „Isten veled, én Uram és Istenem!”

Az Irgalmasság Királya visszatér a fénybe és eltűnik, a két angyal is úgyanúgy.

 

Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.

copyright © Manuela


 

Kérem az üzenethez a következő a bibliai helyet átelmélkedni: Máté 12, 15-37!

Kérem az üzenethez figyelembe venni az Úr által mutatott részt a Katekizmusból! Ahogyan az Úr mondta, a Katolikus Egyház Katekizmusában fellelhető az említett rész. Egy velünk imádkozó hölgy segített ezt megtalálnunk, a livestreamen keresztül: KEK, 7. cikkely, 675. pont skk. Fontossága miatt itt olvasható a szöveg mellékelve. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez a Katolikus Egyház tanítása:

 

„675. Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a "gonoszság misztériumát" egy vallási megtévesztés formájában, mely az embereknek problémáik látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártolnak az igazságtól. A legnagyobb vallási megtévesztés az Antikrisztusé, azaz egy ál-messianizmusé, amelyben az ember önmagát dicsőíti Isten és az Ő testben eljött Messiása helyett.

676. Ez az antikrisztusi megtévesztés a világban mindannyiszor föltűnik, amikor a messiási reménységet a történelemben akarják beteljesíteni, ami csak a történelmen túl, az eszkatologikus ítélet által teljesedhet be; az Egyház az eljövendő ország ezen meghamisítását "millenarizmusnak" nevezett enyhébb formájában is, és főként a "belsőleg romlott" szekularizált messianizmus politikai formájában elutasította.

677. Az Egyház az Ország dicsőségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában. Az Ország tehát nem az Egyház történelmi diadala által fog beteljesedni állandóan növekvő fejlődés útján, hanem Istennek a gonosz utolsó támadása fölötti győzelme által, melynek következtében Menyasszonya alá fog szállni a mennyből. Istennek a gonosz fölforgatása fölötti győzelme az Utolsó Ítélet formáját fogja ölteni e mulandó világ végső, kozmikus összeomlása után.

678. Jézus a próféták és Keresztelő János után prédikációjában meghirdette az utolsó nap ítéletét. Akkor napvilágra kerül majd minden egyes ember élete és a szívek titkai. Akkor elítéltetik a bűnös hitetlenség, mely semmibe vette az Istentől fölajánlott kegyelmet. A felebarátok iránti magatartás fogja megmutatni a kegyelem és az isteni szeretet elfogadását vagy elutasítását. Az utolsó napon Jézus fogja mondani: "Amikor egynek a legkisebb testvéreim közül megtettétek, nekem tettétek meg" (Mt 25,40).

679. Krisztus az örök élet Ura. Az emberek cselekedetei és szíve fölötti végső ítélet teljes joga Őt illeti mint a világ Megváltóját. E jogot keresztje által "szerezte meg". Az Atya is "minden ítéletet átadott a Fiúnak" (Jn 5,22). A Fiú azonban nem azért jött, hogy ítéljen, hanem hogy üdvözítsen, s hogy ajándékozza az életet, mely Őbenne van. A kegyelem visszautasítása által ebben az életben mindenki már elítéli önmagát, cselekedetei szerint kapja meg jutalmát és örökre elkárhoztathatja magát a szeretet Lelkének visszautasításával.

680. Az Úr Krisztus már uralkodik az Egyház által, de ez a világ még nincs teljesen alávetve neki. Krisztus országa nem fog győzni a gonosz hatalmainak utolsó támadása nélkül.

681. Az ítélet napján, a világ végén Krisztus el fog jönni dicsőségben, hogy beteljesítse a jó végső győzelmét a rossz fölött, melyek mint búza és konkoly a történelem folyamán együtt nőttek föl.

682. A dicsőséges Krisztus, amikor az idők végén eljön ítélni eleveneket és holtakat, nyilvánvalóvá fogja tenni a szívek titkos gondolatát és meg fog fizetni minden egyes embernek cselekedetei szerint és aszerint, ahogyan elfogadták vagy elvetették a kegyelmet.”

 

Miért mondja az Irgalmasság Királya áldó szavaiban, hogy „aki Én vagyok”? Sok ember nem érti. Íme, a megoldás! 2024. május 25-én a jelenés után egy velünk imádkozó férfi hozzám jött. Rámutatott az Irgalmasság Királyának kimondott áldó szavaira, és mutatott egy könyvet, amelyben a Prágai Gyermek Jézus története áll. (A kegyelmekben gazdag Prágai Kis Jézus, a Szent Római Birodalom és a mi korunk, Ferdinand Steinhart, ISBN 385406096 X, Mediatrix Kiadó Zischkin & Co. Kft.). A Gyermek Jézus megjelent egy karmelitának, aki a jelenés után megalkotta a Gyermek Jézus szobrát, majd a Kis Jézus így szól hozzá: „Ez Én vagyok.” Az Irgalmasság Királya ma is ezeket a szavakat mondja nekünk. Íme, egy részlet a Prágai Gyerek történetéből:

„E csodálatos kép keletkezésének története a vonatkozó irodalomban olvasható:
Cordoba és Sevilla között, a Guadalquivirtől délre (mások szerint Toledo térségében) egykor egy híres karmelita kolostor állt, amelyet a mórok szinte teljesen elpusztítottak. A romokban maradt négy életben maradt karmelita között volt a jámbor testvér, József a. S. Casa, aki általánosan ismert volt Jézus gyermekkora titkának szeretetéről. Egy napon, ahogy söprögetett, odajött hozzá egy ritka bájos kisgyermek, és figyelmesen nézte őt. – Valóban jól tudsz sepregetni, József testvér, – mondta neki egy idő után – a padló ragyogóan tiszta. De el tudsz egy Üdvözlégy Máriát is imádkozni? – Oh, igen! – Akkor imádkozd azonnal…! – József testvér félretette a seprűt, egy pillanat alatt összeszedte magát, majd áhítattal elmondta Gábor angyal üdvözletét. Az „és áldott a Te méhednek Gyümölcse” szavakra a gyermek megszakította a következő szavakkal: – ez Én vagyok– és eltűnt. József testvér vágyakozva nézett utána.”

Később, amikor József testvér a Prágai Gyermek Jézust készítette, a Kis Jézus megjelent neki a cellájában, angyalokkal körülvéve, és így szólt: – Azért jöttem, hogy megnézz Engem, és a szobrod pontosan olyan legyen, mint Én. –

Munkájához visszatért, és a Kis Jézust befejezte. Később a mély meghatottságtól térdre rogyott és meghalt. Ugyanazon az éjszakán József testvér megjelent a szobrot a templomba ünnepélyes körmenetben vivő rendfőnökének, és így szólt hozzá: „Ez a szobor, amelyet én, méltatlan ember készítettem, nem nektek készült. Mához egy év múlva Dofia Isabella Manrique de Lara látogatóba jön, és ti neki adjátok. Dona Isabella majd lányának, Marianak ajándékozza az esküvőjére, ő pedig magához veszi a szobrot és elviszi Csehországba. Az ország fővárosában azután a népek és nemzetek a „Kegyelmekben gazdag Prágai Kis Jézus”-ként fogják segítségül hívni. Kegyelem, békesség és irgalom száll le arra a földre, amelyet a Kis Jézus választott lakhelyéül, és annak a földnek a népe az Ő népe lesz, és királyuknak fogják Őt hívni.”

Forrás: A kegyelmekben gazdag Prágai Kis Jézus, a Szent Római Birodalom és a mi korunk, Ferdinand Steinhart könyvéből, Mediatrix Kiadó Zischkin & Co. Kft., 1988, 32-34. oldalak.

 

A Klodvig- emlékoszlop

A fenti üzenetben a Mennyei Király így szól:

„Klodvig megerősítette a kereszténységet. Szeretnélek titeket erre emlékeztetni. Nem véletlenül választottam Sievernichet. Gondoljatok erre! Erősítsétek meg ma szeretetemet az emberek szívében! Erősítsétek meg a kereszténységet!”


Klodvig-emlékoszlop (Sievernich közelében – a fordító megjegyzése):

 

A fenti kép : Papa1234-tól – Saját felvétel, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=26393709

 

Klodvig-emlékoszlop a Wikipédiából https://de.wikipedia.org/wiki/Chlodwig-Stele :

A Klodvig-emlékoszlop Langendorf (Zülpich városrésze, Észak-Rajna-Vesztfália) mezején áll. Az oszlop körülbelül 200 méterrel a városhatárán kívül található Wollersheim irányában, a 265-ös országúttól északra.

Az emlékoszlop azon a helyen áll, ahol valószínűleg 496-ban a frankok és alemannok közötti zülpichi csata zajlott. Ebben a csatában Klodvig, a frankok királya állítólag fogadalmat tett, hogy ha győz, kereszténnyé lesz.

Az emlékoszlopot 1999-ben Ulrich Rückriem művész készítette, aki hasonló emlékműveket állított fel Dürenben, a Rückriem-emlékoszlopokat. A műalkotást a Busch-házból való Henrik Hanstein és a Langendorf-vár tulajdonosa, Manfred Vetter adományozta Zülpich városának. 2001-ben az emlékoszlop a közhasznú Manfred Vetter Művészeti és Kulturális Alapítvány tulajdonába került.

 

Klodvig-emlékoszlop

Feltehetőleg ezen a síkságon zajlott a Klodvig frank király és alemannok közötti csata 496-ban. Klodvig a győzelme után Reimsban a kereszténységre térve megkeresztelkedett, és nagyon sok ember követte példáját – ennek következménye a római katolikus kereszténység elterjedése egész Európában.

A link: Die Tagespost: Klodvig megkeresztelkedése formálta Európát,
www.die-tagespost.de/kirche/aktuell/chlodwigs-taufe-praegte-europa-art-129575

 

Klodvig-emlékoszlop

tolbiacumi (zülpichi) csata
Frankok- Alemannok

496

Az emlékoszlopot Ulrich Rückriem készítette

Adományozta Manfred Vetter és Henrik Hanstein 1999. 09.18-án

 

 

I. Klodvig a keresztény Európa megalapítója:
https://www.youtube.com/watch?v=YlTpbnQWcTs