Az összes üzenet listája         
Főoldal Magyar
       

Pünkösd, 2024. május 19.

Szentáldozásom után azt láttam, hogy egy élő fényből levő galamb a mennyezetről a templomtér közepre repül. Azután ebből a fénygalambból hét élő tűzláng áradt szét, amelyek félkört alkottak. Úgy néztek ki, mint egy-egy nagy gyertyaláng, és nagyon közel jöttek hozzám.

Mindannyian közösen szóltak:

„Nézd! Isten Lelke élő és fúj. Az emberek szívét még a szorongattatások ezen idején is lángra lobbantja. A Lélek minden ajándékot az emberek szívébe tölt, azoknak, akiknek a szíve nyitott edény.

Így lesznek ők Isten szent edényeivé, míg meg nem telnek színültig a szeretet tüzével; ezáltal a legtökéletesebb szeretet élő tüzét nem maguknak őrzik meg, hanem kiárasztják a világba. A Lélek ajándékait nem szabad saját tulajdonként felfogni. A kegyelmek maguk szeretnének újra és újra továbbadatni és ezáltal kinyilvánulni, hogy az emberi szíveket mindig újra lángra lobbantsák. Az élő Isten így akar egyre több szívben ajándékként szállást venni.”

 

Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.

copyright © Manuela