Az összes üzenet listája         
Főoldal Magyar
       

Hétfői ima 2024. április 22-én a Jeruzsálem Házában Sievernichben

Különböző rózsafüzéreket imádkoztunk a jóvátétel jegyében, és befejezésül a Charbel-kilenced imáit imádkoztuk Szent Charbel szobra előtt. Hirtelen Szent Charbelt láttam, amint velünk közösen imádkozik. Egészen bensőségesen, különleges módon imádkozott. Letérdelt és gyakran egészen a földig meghajolt. Szent Charbel nem szólt semmit. Tobias plébános atya megáldott bennünket. Azonnal intenzív illat áradt ki a jelenéséből és szobrából. Az illat olyan erős és intenzív volt,mint egy inhaláció, és ezt észlelték a jelenlévő imádkozók, akik örültek ennek a mennyei jelnek. Az illat egészen átjárta a Jeruzsálem Házát, egészen a karzatig. Édes keleti tömjénillat áradt. Amikor egy Libanonból érkezett csomagot nyitottam ki, amiben Szent Charbel ereklyéi voltak, az ereklyék ugyanezt az illatot árasztották.

Csak amikor leírom mindezeket, jövök rá hogy ez április 22-én történt. Szent Charbelt Libanonban hagyományosan minden hónap 22-én tisztelik.
Ez az ő napja.

 

Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.

copyright © Manuela