Az összes üzenet listája         
Főoldal Magyar
       

Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2024. március 25-én Sievernichben

Egy nagy aranyló fénygömböt látok lebegni felettünk az égen, és csodaszép fény árad le hozzánk az égből. Két kisebb fénygömb kíséri a nagy arany fénygömböt. Kinyílik a nagy aranyfénygömb, és ebből a fényből az Irgalmasság Királya érkezik hozzánk, Drága Vérének köntösébe és  palástjába öltözve, arany királyi koronával, haja sötétbarna, rövid, göndör, szeme kék. A Mennyei Király jobb kezében aranyjogart, baljában egy liliomszálat tart, mely úgy néz ki, mint ahogyan azt mindeddig leírtam. A mellén Szíve nyitott, lángot és keresztet látok a tetején. Majd kinyílik a két kisebb fénygömb, és azokból két angyal lép elő egyszerű, ragyogó fehér köntösben. Kiterítik ránk az Irgalmasság Királyának palástját. Az Isteni Király megszólal:

„Az Atya és a Fiú – aki Én vagyok – és a Szentlélek nevében. Ámen. Kedves barátaim! Mily fontos, hogy ma engeszteltetek, és a békéért imádkoztatok! Ha az emberek nem keményítenék meg szívüket, hanem megnyitnák az Örök Atya szeretete előtt, béke uralkodna. Az Atya parancsolatait megtartanátok, és nem történne több abortusz. Hogyan akarjátok megtartani a békét, ha feláldozzátok gyermekeiteket a korszellemnek?

Aki imádkozik, áldássá válik a szorongattatás ezen idején. Így tekintek Egyházamra, melyet teljes Szívemből szeretek. Ezért teljes mértékben benne vagyok Szent Egyházam szentségeiben. Benne élő vagyok! Szent Egyházam által üdvözültök, ha a megszentelő kegyelemben éltek, ezért nagyon kérlek benneteket, hogy a megtérés útját járjátok, mert ez az Én szeretetem, az Én végtelen szeretetem útja! Tekintsetek az Egyházra, követ Engem! A szorongattatás ezen idején a passiót éli, úton van a Golgota felé. Nézzétek, mily nagy a zavar a világban, akárcsak hajdan az enyéimnél volt! Kinek van ereje és bátorsága, hogy megvalljon Engem, hogy megvallja a Szentírást? Az enyéimet hajdan megkísértette a sátán, bátortalanná lettek, és ez ma is így van. Ezért bíztatom enyéimet: legyetek bátrak, maradjatok állhatatosak, és egyesüljetek  hűen hitben, hitatyáitok hitében!"

Ezután látom, hogy a Szentírás, a Vulgata az Irgalmasság Királya előtt lebeg, és a Szíve teljesen fellángol, ahogyan a Szentírásra (a Vulgatára) tekint. Szíve szeretettől ég. Megnyílik a Szentírás, a Vulgata, és az Irgalmasság Királya a János 17 szentírási helyet imádkozza. (Saját megjegyzés: sajnos nem értem az idegen nyelvet, amelyen a Mennyei Király imádkozik. A nyelvben sok torokhangot hallok, vagy héber vagy arámi lehet.) Mindannyiunkra tekint az Úr, és így folytatja:

„Kedves barátaim! Én vagyok az Örök Atya Főpapja, gondoljátok meg ezt! Senki sem juthat az Atyához, csakis Általam! Ez a főpapi imám. Az enyéimért imádkoztam el. Így a barátaim vagytok, és védve vagytok szeretetemben. Legyetek bátrak, és ne féljetek! Az Örök Atya sok mindent megenged, mert az megtisztulásotokat szolgálja. Tudnotok kell, hogy a szorongattatás idején éltek. Ez a szorongattatás azonban az enyéimnek az öröm ideje is, mivel Én eljövök hozzátok, és kegyelmemet adom nektek.”

Az Irgalmasság Királya a Drága Vér oratóriumáról beszél M.-nek:

„Az oratórium nem csak hogy a Szívemből való: a teljes Szívemből és Szívem Véréből, Drága Véremből. Drága Véremmel öntöztem. Vannak kegyhelyek, amelyek olyanok, mint a jó fák, és a jó fák jó gyümölcsöt teremnek. Azonban ezeknek is megpróbáltatásokban lesz részük.

Bármi történjék is, maradjatok meg szeretetemben! Örüljetek, hogy eljövök hozzátok, és részetek van Bennem!"

Az Irgalmasság Királya Szívéhez veszi jogarát, és az megtelik Drága Vérével; Drága Vérének hintőjévé válik. A Mennyei Király meghint minket és minden embert, aki rá gondol:

„Az Atya és a Fiú – aki Én vagyok– és a Szentlélek nevében. Ámen. Gondoljátok meg, kedves barátaim, hogy annak is felelnie kell az Örök Atya előtt, aki elmulasztja a jót megtenni. Még egyszer elmondom: a diabolosz azért oly erős országotokban, mert az emberek elmulasztják a jót tenni. Annyira örülök, ha jót tesztek, ha engeszteltek, jóvátételként könyörögtök, és imába kezdetek! Halljátok meg Szavamat, és engedjétek, hogy szívetekbe hatoljon! A megtérés ideje elérkezett."

Az Irgalmasság Királya az emberekre tekint.

M.: "Serviam!"

Ekkor a két angyal letérdel az Úr előtt és meghajol. Az Irgalmasság Királya visszatér fényébe, és búcsúzik: „Isten veled!

M.: „Isten veled, Uram!"

Az Úr tőlünk a következő imát kívánja búcsúzásként:

„Oh, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra! Ámen."

M.: „Isten veled!"

Az Úr eltűnik a fényben, és úgy tesz a két angyal is.

 

Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.

copyright © Manuela


Az üzenethez kérem a János 17 bibliai helyet megfontolni!