Az összes üzenet listája         
Főoldal Magyar
       

Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2024. február 25-én Sievernichben

Egy nagy és két kisebb aranyfénygömb lebeg felettünk az égen. Kinyílik a nagy aranyfénygömb, és az Irgalmasság Királya érkezik hozzánk, haja sötétbarna, rövid, göndör, szeme kék, nagy aranykoronát, és aranyszínű liliomindákkal hímzett, bíborkék (ibolya) köntöst és palástot visel. A liliombimbók zárva vannak a nagyböjt miatt, így magyarázza a Mennyei Király. Az Isteni Gyermek bíborkék (ibolya) bojtokat visel köntösén, melyek aranyszálakkal átszőttek, ez pedig a vasárnap miatt, ahogyan a Mennyei Király mondja. Az Irgalmasság Királya jobb kezében aranyjogart, baljában pedig liliomszálat tart,  mely úgy néz ki, ahogyan azt már korábban mindig leírtam. Az Irgalmasság Királya a mellén viseli az égő Szívet, rajta a kereszttel. Kinyílik a két kisebb fénygömb, és ezekből a fénygömbökből két angyal lép elő egyszerű, fehér köntösben. A két angyal sátorként teríti ki fölénk az Irgalmasság Királyának bíborkék palástját. Mindannyian biztonságban vagyunk az Irgalmasság Királyának e csodaszép palástja alatt. A Mennyei Király közelebb jön hozzám, és így szól:


„Az Atya, a Fiú – aki Én vagyok – és a Szentlélek nevében. Ámen. Kedves barátaim! Én vagyok az Irgalmasság Királya. Így jöttem ma hozzátok, hogy meggyógyítsam a megtört szíveket. Elveszett juhaim után megyek, hogy Szent Szívembe vezessem őket. Hogy elmondjam nekik, milyen nagyon szereti őket a Mennyei Atya. Eljövök hozzátok, a szorongattatások ezen idején, szólok hozzátok, hogy felismerjétek, milyen nagyon szeretlek titeket. Nem akarom, hogy elvesszetek, hogy eltévelyedjetek! Ezért Én magam jövök hozzátok. Ezért ajándékozom nektek kegyelmemet.”


Az Úr a bal kezében levő liliomszálra tekint, és így szól:

 
„Én magam öntöztem Drága Véremmel ezt a liliomszálat. Fogadjátok el kegyelmemet, ez drága és nem ebből a világból való! Legszentebb Szívemből, Szívem Véréből származik.”


Aranyjogara fölött a Szentírás, a Vulgata lebeg. Láthatatlan kéz felüti a bibliai helyet. Ez a Galata 4,5-7:

 
„...hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: ’Abba, Atya!’ Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.”


Az Irgalmasság Királya mindannyiunkra néz, és így folytatja:

 
„Fontoljátok meg, hogy Isten gyermekei vagytok, szeretetem által, Vérem által megvásároltak. Éljetek Isten gyermekeinek szabadságában, szeretetemben! Maradjatok hűségesek Hozzám!”


Ezután az Irgalmasság Királya megmutatja nekem kék királyi skapuláréját, melyet bal kezében tart a liliomszál alatt. A Mennyei Király közelebb jön hozzám, megérinthetem a skapuláréját. Köszönetet mondok ezért. Ekkor a kegyelmekben gazdag Király égő és izzó Szívéhez emeli jogarát, amely megtelik Szívének Vérével. Drága Vérével meghint minket és azokat az embereket is, akik a távolban gondolnak Rá, ahogyan ezt elmondja az Irgalmasság Királya:
„Az Atya, a Fiú – aki Én vagyok– és a Szentlélek nevében. Ámen.”


Az imaszándékokat tartalmazó levelekre is kiárad Szívének Vére.

 
Az Irgalmasság Királya így folytatja:


„A liliom a megbocsátás és a tisztaság virága. Fontoljátok meg ezt! Imádkozzatok nagyon az egyházért, imádkozzatok nagyon a békéért! Legyetek biztonságban a Szívemben! Égjetek a szeretettől! Szeressetek, és veletek leszek! Nem hagylak el titeket. Helyezzétek minden gondotokat Legszentebb Szívembe! Ámen.”


Az Irgalmasság Királya megbízza M.-t még valamivel. M. válaszol:
„Serviam, Uram! ’Serviam’-al válaszolok minden kívánságodra, akaratodra.”

 
Az Irgalmasság Királya azt kívánja, hogy imádkozzunk:
„Oh, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől! Vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra!”

 
Az Irgalmasság Királya megáld minket:

 
„Az Atya, a Fiú – aki Én vagyok– és a Szentlélek nevében. Ámen.”


Ezután a Mennyei Király visszatér a fényébe, és eltűnik. Az angyalok is ugyanúgy tesznek.

 

Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.

copyright © Manuela


Kérem az üzenethez megfontolni a bibliai helyet: Galata 4,5-7!