Az összes üzenet listája
Főoldal
Magyar
Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2023. október 25-én Egy nagy arany fénygömb lebeg felettünk az égen, két kisebb arany fénygömb kíséretében. Tőlük csodaszép fény érkezik hozzánk. Kinyílik a nagy fénygömb, és lejön hozzánk az Irgalmasság Királya nagy arany koronával, sötétkék palásstal és köntössel, mindkettő arany liliomokkal van hímezve. A Mennyei Király jobb kezében egy nagy arany jogarat tart. Nagy kék szeme van, és rövid sötétbarna göndör haja. Ezúttal a Mennyek Királya a Vulgatán (Szentíráson) áll. A bal keze szabad. Most megnyílik a másik két fénygömb, és két angyal jön elő ebből a csodaszép fényből. Egyszerű fényes fehér köntösbe vannak öltözve. Az angyalok fölénk terítik a Mennyek Királyának sötétkék palástját. Ezalatt az angyalok tiszteletteljesen térdelnek és a levegőben lebegnek. Ez a palást, mint egy nagy sátor, úgy terül fölénk, és Jeruzsálem Háza fölé is. Mindannyian biztonságban vagyunk benne. Ott, ahol egyébként az Irgalmasság Királyának a Szíve van, ott egy fehér Ostyát látok, amely nagyon kiemelkedik az Ő sötétkék köntöséből. Az Ostyára arany írással az Úr monogramja van jegyezve: IHS. A H első vonala fölött egy arany kereszt van, ahogyan a Mennyei Király azt már korábban mutatta. Az Irgalmasság Királya megáld minket, és így szól hozzánk: „Az Atya és a Fiú – ez vagyok Én– és a Szentlélek nevében. Ámen." Ekkor a Mennyei Király a fehér Ostyára mutat, amely a mellén van, és így szól: "Kedves barátaim, tudjátok, hogy mi ez? Ez Én vagyok! Én magam jövök hozzátok minden szentmisében. Ebben a formában. Örömmel fogadtok Engem? Felajánljátok naponta a szentmisét, ami az Én áldozatom, a világban lévő eltévelyedésekért és a békéért? Valóban tudjátok, hogy Én magam vagyok az, aki hozzátok jön? Miért nem jöttök Hozzám? Szavamat az okosaknak adtam. Az apostolokat tanítottam. De nézzétek, az okosak és a hatalmasok a gyötrelembe vezettek benneteket! Emiatt a kicsinyeknek nyilatkoztatom ki Magamat. A kicsinyek alázattal elfogadják Szavamat. Az okosak balgaságnak mondják azt. Ébredjetek az istentelenség álmából! Éljetek a szentségekben, amelyekben Én teljesen benne vagyok, és amelyeket az Egyház ajándékoz nektek. Mert (ezalatt az Irgalmasság Királya ismét a mellén levő Ostyára mutat) ez Én vagyok, és ez az Én Szívem! A Szent Egyház az Én szívsebemből származik, így egész Szívemet ajándékozom neki, saját Magamat, mert Én minden eltévelyedés és elbukás ellenére benne vagyok. Kedves barátaim, ébredjetek fel az alvásból! A templomoknak nyitottaknak kell lenniük Isten népe előtt, hogy az emberek tudjanak a békéért imádkozni, és jóvátételt kérni az Örök Atya előtt. Nyissátok meg szíveteket, hogy szívetekbe önthessem kegyelmemet! Fáradozzatok a szív tisztaságáért, és imádkozzatok nagyon! Azt kívánom, hogy ajánljátok fel országaitokat küldöttemnek, mert ha tisztelitek őt, akkor Engem tiszteltek és a Mennyei Atyát! Ő lesz az, aki az Atyáért az ítéletet végrehajtja. Az imacsoportoknak zászlóikkal el kell jönniük oda." M.: "Uram, a Garganóra utalsz, és a küldötted Szent Mihály főangyal?" Az Irgalmasság Királya így válaszol: "Igen!" M.: "Igen, Uram, ezt így fogjunk mi csinálni. Ez azt jelenti, hogy minden ország imacsoportja?" A Mennyei Király így válaszol: „Igen! Áldozatotok, a szentségekben való élet, bűnbánat és böjt által enyhíthetitek azt, ami jönni akar, és szentelitek meg magatokat." A Mennyei Király mellén lévő Ostyán most egy szívet látok lánggal és fölötte kereszttel. Aztán az Úr egy kissé a Vulgata (Szentírás) fölött felfelé lebeg, és látom a felütött bibliai helyet, amelyen az Irgalmasság Királya állt: Jézus, Sirák fia 1. és 2. fejezet. A Mennyei Király azt mondja: "Ha ezt elolvassátok, látni fogjátok, hogy Isten parancsolatai örökké érvényesek, és nincsenek alávetve a korszellemnek." Az Irgalmasság Királya ránk néz és így szól: "Szeretlek titeket! Biztonságban vagytok a Szívemben. Minden imaszándékotok ott van a Szívemben." Aztán az Irgalmasság Királya a Szívéhez veszi a jogarát, és az az Ő Drága Vérének hintőjévé válik, és meghint minket Drága Vérével. „Az Atya és a Fiú – ez vagyok Én – és a Szentlélek nevében. Ámen. A kék köntöst Legszentebb Édesanyám, Mária tiszteletére választottam. Ő nemcsak a föld minden országának Királynője. Ő a mennyek Királynője is! Aki tiszteli Ésesanyámat, az Engem tisztel, és tiszteli a Mennyei Örök Atyát! Nézzétek, ma Izraelért, Palesztináért és Ukrajnáért sír. Sír a háborús övezetekben lévő emberekért. Imádkozzatok a békéért! Imádkozzatok jóvátételként! Vállaljatok áldozatot, tartsatok bűnbánatot! Hagyjátok, hogy kegyelmem lángra lobbantsa szíveteket, most, a gyötrelemnek ezen idején ez olyan fontos! Így űzhetitek el az eltévelyedést és a háborút!" M.: "Te, én Uram és én Istenem!" Az Irgalmasság Királya egy "Adieu!”- vel búcsúzik, és végül megáld minket. Aztán a Mennyek Királya visszamegy a fénybe, és a két angyal szintúgy tesz. Az Irgalmasság Királya és az angyalok eltűnnek.
Ezt az üzenetet úgy közöljük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni. copyright © Manuela Kérem megfontolni az üzenethez a bibliai helyet: Jézus, Sirák fia 1. és 2. fejezet!
|