Az összes üzenet listája
Az Irgalmasság Királyának megjelenése 2022. december 25-én Látom, amint egy világító, aranyló fénygömb kintről belebeg a szobába. A szobában a fénygömb nagyobbá válik. Két további kisebb fénygömb kíséri. A nagy fénygömb mellett, jobbról és balról lebegnek a levegőben. Ekkor megnyílik a nagy aranyló fénygömb, és az Irgalmasság Királya ebből a fénygömbből prágai kegyszobor alakjában lép elő. A Gyermek Jézus piros-arany átszőtt palástot visel, és egy köntöst, amely szintén piros-arany átszövésű. A palást aranyliliomokkal hímzett. Köntösének elején három nagy arany liliomvirágot látok. Egy liliomvirág jobbra hajlik, egy középen látható, és egy pedig balra hajlik. Nyitott aranyszívet és vörös rubinkeresztet látok a mellkasán, amelyek nagyon erősen fénylenek. Mennyei Királyunk nagy aranykoronát visel a fején, jobb kezében pedig aranyjogarat tart a Kis Jézus. Haja sötétbarna göndör, szeme kék. Ekkor kinyílik a két másik fénygömb, és két angyal lép elő belőlük. Mindkét angyal egyszerű, fehér, ragyogó köntösbe visel, odatérdelnek az Irgalmasság Királya elé, és kiterítik palástját. A Mennyei Király kissé felemeli a jogarát, és így szól: „Az Atya, a
Fiú – aki Én vagyok – és a Szentlélek nevében. Ámen. Meg akarlak titeket
vigasztalni, és szeretetemet ajándékozni nektek. Szeretetből lettem emberré. Nem
oltom ki a pislákoló mécsbelet, és a megroppant nádszálat nem töröm össze. Én
vagyok a ti Királyotok, az Irgalmasság Királya. Emberré lettem, hogy lakást
készítsek nektek az Örök Atyánál. Kedves Lelkek! A Mennyország az otthonotok,
ezt ne felejtsétek! Meg akarom szentelni a népeket, hogy így az Örök Atyához
jussanak. A ti gazdagságotok az Atya előtt a szeretet, azok a jó cselekedetek,
amelyeket életetekben összegyűjtöttetek, és amelyeket szívetekben hordoztok. Ma azért jöttem hozzátok, hogy vigasztalást és reményt adjak a betegeknek. Fel akarom emelni az elnyomottakat, ha nekem szentelik a kis rózsafüzért (saját megjegyzés: rózsafüzér a prágai Gyermek Jézushoz). Ezekben a napokban szeretném kegyelemmel elárasztani a szívüket megnyitó lelkeket! Szükséges, csupán időtök egy részét arra szánni, hogy Velem legyetek. Imádkozzatok! Imádkozzatok az Örök Atya előtt engesztelésként a bűnökért! Sok ember lelkiismeretét már nem az Örök Atya parancsolatai alakítják. Legszentebb Édesanyám békéért könyörög az Örök Atya trónjánál. Ő fáradhatatlan. Kedves Lelkek! Tudjátok azt is, hogy Szent József nevelőapám és Keresztelő János nagyon imádkoznak értetek? József az Egyházért és a családért imádkozik az Atya trónja előtt. János az Egyházért imádkozik, különösen az Istennek szenteltekért. Kedves Barátaim! A Menny szeretete vegyen körül benneteket minden imátokban!" Ekkor az Isteni Gyermek a Szívéhez emeli jogarát, az Drága Vérének hintőjévé válik, és megáld minket vele: „Az Atya, a Fiú – ez Én vagyok– és a Szentlélek nevében. Ámen." Az Irgalmasság Királya bal kezében tartja a Vulgatát (saját megjegyzés: Szentírást), amely kinyílik és ragyog. Megnyílik egy oldal, de nem bibliai szöveget látok, ahogyan szoktam, hanem több képet Jézus születéséről. A Mennyei Király egy egyszerű barlangban született, amely szarvasmarhák menedékhelyéül szolgált. Csodálatos fény vette körül ezt a barlangot, és egy csillag jelent meg az égen. A Szűzanya ruhája, amelyet Jézus születésekor viselt, természetes színű, festetlen és varratlan volt. Különös jelentősége volt annak, hogy a köntös vagy a ruha varrás nélküli. De sajnos nem tudom az okát. Az Irgalmasság Királya így szól: „Maradjatok hűek Hozzám! Én vagyok a ti gyermekként hozzátok jövő Uratok és Megváltótok. Tiszteljétek Isten gyermekeinek méltóságát! Ne térjetek le arról az útról, amelyet mutattam nektek! Aki szeret engem, az odafigyel az Atya parancsolataira. Aki hallgatja az Atya szavát, engem hallgat. Nyissátok meg szíveteket, hogy szívetekben lakást vehessek! Imádkozzatok nagyon, mert a szívek megkeményednek a világban! Figyeljetek oda szavamra, és vigyétek azt a világba, hogy az emberek békét találjanak! Imádkozó Lelkek! Készüljetek fel: merítsetek erőt, amikor eljövök hozzátok a szentmisén, a Szent Ostya alakjában! Azért jövök hozzátok, hogy az emberek üdvözüljenek. Én nem akarom a halálukat. Meg akarom menteni őket, mert én magam vagyok a Megváltó. Én magam vagyok a szeretet. Isten veled!” Az Irgalmasság Királya még ezt mondja: ha lesz pap, aki minden hónap 25-én a sievernichi tempolomban, szentmisét mutat be, akkor az Úr a jelenését a megfelelő időpontra fogja tenni. A szentmise értékesebb, mint az Úr jelenése- állítja az Irgalmasság Királya. A Mennyei Király visszatér a fénygömbbe, és eltűnik, akárcsak a két angyal.
Ezt az üzenetet úgy
közöjük, hogy nem kívánjuk a Római Katolikus Egyház ítéletét elővételezni.
Az Istenanya varratlan ruhájának vagy köntösének magyarázata Tunika:
eredetileg: χιτών, átírással: chitōn A papok ruhájának különlegesnek kellett lennie, ezért nem varrták, hanem szőtték. Ezért említi János, hogy Jézus ruhája, a tunika szőtt és varrás nélküli volt, mert ezzel János arra akar emlékeztetni bennünket, hogy Jézus, az Isten Fia, az Örök Főpap (Zsid 4,14). Az a tény, hogy a tunika „fentről lefelé" volt szőve, írja Szent Ciprián, azt jelenti, hogy „az egység, amelyet Krisztus hoz, felülről, a Mennyei Atyától jön, tehát az, aki befogadja, nem tudja majd megosztani, hanem a maga teljességében kell befogadnia". És Ő, az Édesanya, örök kezese ennek a rendnek.
|