Az összes üzenet listája         
Főoldal Magyar
       

 

Szent Mihály arkangyal üzenete Sievernichben 2022. június 13-án (Fatima-nap) a Jeruzsálem Háza udvarán

 

18.30 körül, a rózsafüzérünk imádkozása közben a plébániatemplom harangjait halljuk, amikor erős fényt látok az égbolton a Jeruzsálem Háza környékén. Odamegyek és egy arany fénygömböt látok a Szent Mihály arkangyal szobrunk fölött az égen. A fénygömb kinyílik és Szent Mihály arkangyal lép elő belőle. Az alakja ragyogóan fehér. A fején egy aranyló kisebb koronát visel, melynek tetején kereszt látható. A mellvédje arany színű. A mellvéden egy kereszt, mely mintha kristályból lenne.

Aranyló kardját az ég felé nyújtja. A kard pengéjén felirat áll: „Quis est sicut Deus“ (Ki olyan, mint Isten?). Szent Mihály a bal kezében fehér pajzsot tart, melyen arany felirat áll: „IHS”. A saruja arany színű, akárcsak a testét vedő lemezek az öltözékén, mely olyan, mint egy római katonáé.  Minden aranylemez közepén egy kereszt látható. Az öltözéke egészen úgy néz ki, mint egy római  katonáé, palástja is van, melyet két aranybross tart össze.

Szent Mihály így szól:

„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében jöttem hozzátok. A mennyei Atya, a Fiú, aki az Uram, és a Szentlélek áldása töltse el ezt a helyet és mindazokat, akik szívüket valóban megnyitják. Nehéz idők jönnek számotokra. Ne féljetek! Olyan idő jön, amilyen még nem volt ezen a Földön. Az emberek csak magukat és a saját érdekeiket látják. Ha az Úr nem lépne közbe, saját magukat pusztítanák el. Az egész Földön el fog terjedni egy háború.”

Mihály Arkangyal most leereszkedik és a jobb lábát, a szobra felé fordítva leteszi a földre. Közben egy fél fordulatot tesz a levegőben. A földet borító burkolóköveket számolva, éppen a kilencediknél van a sarka és három kővel előrébb ér véget a lábfeje. Aztán felemelkedik a levegőbe és így szól: „Németországra helyeztem a lábam.”

Most felemeli a kardját az ég felé és a kardja felett egy könyvet látok. A Szentírást. A könyv kinyílik és meglátom a következő részletet. János 1,23. „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta."

Szent Mihály így szól: „Maradjatok hitbéli atyáitok hitéhez hűek! A tiszteletemre és minden angyal tiszteletére mondott rózsafüzérhez, ennek minden egyes imája egy szárnycsapást jelent részemről.  Az Atya, a Fiú és A Szentlélek áldása szálljon rátok és kísérjen bennetek mindenkor.”

Szent Mihály arkangyal visszatér a fénygömbbe, mely lüktet, eltávolodik és eltűnik.

 

Ezt az üzenetet úgy adjuk közre, hogy nem kérjük rá az egyház jóváhagyását.

Copyright!